Tiszavasváriban jártunk

Minden azzal kezdődött, hogy szokásaimmal ellentétben televíziót néztem, majd elindult a szeretet lavina :

Az egyik csatornát nézve pár perc alatt patakokban folyt a könnyem. A felvétel, ha valaki meg szeretné keresni, így kezdődött: 

,,Így telik a nyár a szegény családoknál...

Becslések szerint több millióan lehetnek Magyarországon, akik egyáltalán nem nyaralnak idén. A Publicus Intézet másfél hónappal ezelőtt készített reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada nem utaztak és nem is terveznek pihenést az évben. Sok család lehet, amelyik nem csak idén nem utazott, de még soha életükben nem engedhettek meg maguknak egy nyaralást. Ilyen családokat keresett fel a Fókusz stábja."  

                                                          /RTL FÓKUSZ c. műsor/

Elsőként felkerestem a csatornát, hogy adja meg a három közül az egyik család elérhetőségét, de ők mind a hármat elküldték nekem. Ez pont egybevágott azza, hogy az egyik ismerősünk mondta, hogy a két család (a miénk és az övé) dobjon össze egy kis pénzt és segítsünk valakinek.

Ezzel a lendülettel fel is hívtam Szilviát, akinek a kislánya az Állatkertbe szeretne csak eljutni.

Utóbb megtudtam el is jutottak oda, a házában az előző tulajdonos által felhalmozott víztartozást egy másik felajánló ki is fizette.

Így megkérdeztem tőle mivel tudok segíteni. Kissé bátortalan volt. Kis idő elteltével elmondta, hogy nagyon rossz állapotban vannak a falak, a padlóburkolat. Megkérdeztem a ruhaméreteiket és körülbelül 15 perc után elköszöntünk.

Nekem ezek lelkileg mindig nehéz beszélgetések, ezért úgy gondoltam majd holnap felhívok még egy családot, mert az összegyűlt pénzből talán két családnak is tudnánk segíteni. Még aznap felhívtam Zsoltot is, akivel 1,5 órát beszélgettünk. Nagyon megérintett a története.

A következő napon Józsefet és családját is felhívtam, mert úgy éreztem beszélnem kell velük is. Utólag visszagondolva nagyon örülök ennek is!

Mindegyik család gyermek tagját megkérdeztem, ha bármilyen játékot választhatna, mi lenne az. A következők hangzottak el: focilabda, póni, baba és bármilyen fiús játék (ez utóbbi egy törékeny kisláyn szájából :D ). Az egyik családban az anyuka elmondta, hogy nem sajnos a születésnapjukra a gyerekek nem kaptak semmit, mert örülnek annak is ha van mit az asztalra tenni.

Ez utáni szerda, csütörtök, péntekem azzal telt, hogy üzletekbe jártam beszerezni mindent (tartós élelmiszer, tanszerek, ruhák... a festéket és parkettát egyik barátunk vette meg, mert a súlya miatt (gerinc problémáimmal egybevetve) nekem sajnos nem ment. Otthon is összeszedtem mindent amit már kinőttek, vagy nem hordanak a gyerekek, vagy mi felnőttek. Játékokat, ágyneműt, mindent pakoltak. Vásároltam mosószert, öblítőt és az anyósom felajánlott egy hűtőt, egy ismerős ismerőse egy mosógépet....stb....

Majd eljött a szombat, reggel korán versenyre vittük a gyerekeinket s mi egy nagy busszal elindultunk a Tiszára. Útközben még vettem pár cipőt is, és töltőket, mert okos eszközöket is vittünk. 

Az első család nagyon várt már minket, szuper boldogok voltak, együtt átnéztünk mindent amit hoztunk, majd a sor a gabonapehelyhez érkezett, amiről a gyerekek nem tudták mi is az. Összeszorult a szívünk. Volt egy doboz nachos is nálam ami az egyik üzletemben megmaradt a nyáron. Ezt is megkérdezték vajon mi lehet. A férjem (aki soha nem volt velem hasonló helyen) válaszolt: ilyet árulnak a mozikban a büfében). Ránéztem, és odasúgtam neki: szerinted voltak már moziban? Majd megkértem a családfőt, Szilviát, hogy ami náluk feleslegessé válna, azt ajándékozza majd tovább, hogy más örömét lelhesse.

Ezután indultunk a közelben élő Zsolthoz, aki maga is régóta napi rendszerességgel segít másoknak. A házukba lépve otthonosságot, nyugalmat és szeretetet éreztünk. Hosszasan beszélgettünk a helyi gyerekekről, és kitaláltuk, hogy mikuláskor meglepjük az összes gyereket egy kis aprósággal. Zsoltékhoz nem csak Zsoltéknak hoztunk adományt, hanem másoknak is, ők ismerik a helyi családokat és segítenek jó helyre juttatni a dolgokat.

Késő délután volt mikor tovább indultunk Nógrádba, ahol egy csodaszép kislányt ismertünk meg, aki apukájával ha kell kocsit szerel, és két csupaszív szülőt. Ide főként tartós élelmiszert, ruhákat és játékot vittünk, mert a fő ajándékunk egy barátunk jóvoltából, egy Balatoni nyaralás lesz 2023-ban.

Nem szeretném ezt a kis bejegyzést túl hosszúra nyújtani, bármeddig tudnék mesélni arról a bő 12-14 órás kis utazásunkról.

Összefoglalva ha csak egy kiló liszttel is, de minden ember tud segíteni a másiknak! Nem számít, hogy fehér, fekete, rózsaszín vagy 

Ekkor még az alapítványunk hivatalosan nem készült még el, ez egy szimpla emberi segítségnyújtás